2023-05-30
A római katolikus templom 1896-os felépüléséig itt tartották az istentiszteleteket. Eredetileg a Szeplőtelen Fogantatás kápolnája volt. A XIX. század közepén készült Szent Gellért oltárkép később került ide, a székesfehérvári Püspöki Palota kápolnájából.
A 18. században a néptelen Diósdra betelepített németajkú svábok elsősorban mezőgazdasági dolgozok, kisebb mértékben iparosok voltak.
Az idetelepültek szőlő ültetvényeket telepítettek. A szőlő telepítéshez nélkülözhetetlen volt a pincék kialakítása. A ma is meglévő pincék a domboldalon kerültek kialakításra. A mai Béla utca és a Szabadság út közötti területeken, valamint a volt „Rádióadó” alatti dombokon.
A település a dombok alján terült el. Minden szőlőtermelő gazdának volt külön pincéje a falu területén. A környező települések közül elsősorban a törökbálinti lakosoknak volt Diósdon szőlő területük és pincéjük.
A pincék kialakítása nagyjából a következő szerint történt.
Nagy faajtók azért voltak rajtuk, hogy a lovas kocsival és a nagyméretű szüretelő kádakkal be lehessen állni az ajtókon. Jobb oldalt volt található az un szőlőszoba, melybe a télire felakasztott csemegeszőlőt tárolták. Még karácsonyra is ezt a szőlőt hordták Pestre a piacra. Ez volt az egyik megélhetési forrásuk a falu lakóinak.
A beálló után néhány lépcső vezetett az un. présházba, ahol a szőlőt taposták, darálták utána a hatalmas beépített préseken préselték a mustot, és onnan hordták le a pincébe, amely a présházból levezető néhány lápcső után volt ki vájva a földben. A pincék hossza eltérő volt, általában az ott elhelyezett boroshordók mennyiségétől függően.
A pincék padlása széna- szalma tárolóként funkcionált, valamint gabona és kukoricatárolásra.
A fiatalok házasság kötés után, amíg nem volt önálló lakásuk addig a pincében a szőlőszobában laktak.
A tájház, melyet az Önkormányzat az 1990-es évek elején vásárolt meg a háború előtt kocsmárosként dolgozó Schober Mihály örökösétől. Shober Mihály hatalmas szőlő területekkel rendelkezett a falu mezőgazdasági területein. Saját maga készítette borát árulta a Szent István téri lakása melletti kocsmában. Ez a pince mutatja jellemzően a fent leírtakat a sváb pincéről. Jelenleg már tisztán pinceként működő kevés található a falu területén, átépítésre kerültek és lakásként funkcionálnak.
Cím: 2049. Diósd, Béla u. 2.
Megye: Pest
Nyitva tartás: 2018. április 28., szombat 10.00-tól 22.00-ig, 2018. április 29., vasárnap 10.00- tól 22.00-ig Egyéb napokon: előre egyeztetett időpontban 06 30 849-3188 bármikor.
Belépődíj: ingyenes
További információk: Facebook/Diósd Város Önkormányzata
Kapcsolattartó: Dr Papp Éva Zsuzsanna
Cím: 2049. Szent István tér 1.
Tel/Fax.: 30 / 403 5974
E-mail: papp.eva@diosd.hu, info@diosditajhaz.hu
Cím: 2049 Diósd, Gárdonyi Géza u. 14.
Telefon: Nagy Épület: 06 (23) 381-041; Kis Épület: 06 (23) 381-850
Fax: 06 23 545-160
Weboldal: www.diosdisuli.hu
E-mail cím: eotvosamk@gmail.com
OM 032354
Intézményvezető: Firginé Vaizer Edina
A hirdetmény az iskolai beiratkozás rendjéről ITT megtekinthető.
Menzakártya rendszerrel kapcsolatos információk és kedvezményes étkezés:
https://diosd.hu/blog/menzaprogram-tajekoztato-es-kedvezmenyes-etkeztetes-nyilatkozat
Dr. Khazaeiheravi Behnam
Értesítjük kedves betegeinket, hogy Dr. Khazaeiheravi Behnam rendelése bizonytalan ideig szünetel és sürgős esetben Dr. Kulcsár Attila helyettesít.
Rendelési idő
Dr. Kulcsár Attila
Rendelési idő
Nőgyógyászat
Magánrendelések:
Gyermek fül-orr-gégészet magánrendelés
A Rendelés helyszíne az 1. számú gyermekorvosi körzet rendelője.
(Rendelés szerdánként 17.00-18.00)
Bejelentkezés legkésőbb szerda 12.00 óráig a 30-589-5288 telefonszámon.
Bőrgyógyászat magánrendelés
Kardiológiai magánrendelés
Szemészet magánrendelés
Cím: 2049 Diósd, Sashegyi út 9.
Telefon: +36 23 632 232
Weboldal: www.facebook.com/KekGezaMuvelodesiHazKonyvtar
E-mail cím: info@muvhazdiosd.hu
Fax: +36 23 632 232
Igazgató: Madarász Arnold
Igazgatóhelyettes: Diriczi Zoltán
Nagy hangsúlyt fektetünk a szakmai minőségre és a jó alapanyagokkal történő munkavégzésre, továbbá az elvégzett munkáink utógondozására és a garanciális karbantartásokra is.
Folyamatos, ugrásszerű fejlődés, sajáterős invesztálás, professzionális ipari géppark, képzett szakembergárda továbbá folyamatosan növekvő árbevétel jellemez minket.
Cégünk felelősségbiztosítással, Építőipari Kamarai regisztrációval, felelős Műszaki Vezetővel, Statikus-építész tervező mérnökkel és minden szükséges engedéllyel rendelkezik, mely a kivitelezendő munkálatokhoz szükséges.
Szolgáltatások:
Kérje ingyenes felmérésünket az oldalsó kapcsolatfelvételi űrlapon, vagy a +36-20-988 1181 telefonszámon!
Ami jellemez minket:
A cég alapítói 1991 elején döntötték el, hogy önálló reklámügynökséget hoznak létre. A filmgyár és reklámfilmes cégek alkalmazottai voltak, amikor olyan üzleti lehetőségek adódtak, hogy március 11-én létrehozták a Karakter Bt. nevű reklámügynökséget. Több sikeres munka után - vállalkozás biztonsága érdekében - november 20-án a társaság Kft - é alakult, de közben névváltozást is végre kellett hajtania. Így lett a cég neve: S&S Karakter Kft, a cég tulajdonosai után - megkülönböztetve a többi Karakter elnevezésű Kft-től.
Cégünk 1992 őszén, hosszú előkészítés után, megjelentette a Média ÁSZ című kiadványát, amely a magyar média piac átfogó bemutatására vállalkozott. Cégünk az óta is kiadja egyik legsikeresebb vállalkozásaként a Hirdetési Enciklopédiát, amely félévente jelenik meg folyamatosan, és a hirdetési szakma egyetlen átfogó kiadványaként, 2004-től már a Média ÁSZ képviseli hazánkat az Unióban is. Az ügynökség folyamatosan fejlődött, s a kezdeti pár milliósból mára 50 millió körüli éves árbevétel realizálódik. Számokban kifejezve ez évi több mint 60 cég kiszolgálását jelenti, 6 fővel.
Kivitelezőink pedig magas színvonalon, szoros határidőkkel készítik el a végtermékeket. Kiemelt területeink: nyomdai kivitelezés (digitális, ofszet és rotációs), reklámtáskák és csomagolóanyagok, zászlók és reklámfeliratok, ajándéktárgyak.
1998 júniusában, a megnövekedett feladatokhoz mérten, tőkeemelést hajtottunk végre, hogy pénzügyi hátterünk rendezett legyen. A társaság törzstőkéjét 2007. január 15-én immáron hatmillió fölé emeltük. Több fejlesztést is végrehajtottunk az elmúlt évek során. Tevékenységünkből és lehetőségeinkből kap ízelítőt weboldalunkon.
Több mint 20 év után úgy döntöttünk, egy új cégben: 3S Karakter Kft folytatjuk tevékenységünket, változatlan tevékenységgel és Önök számára mindig kiszámíthatóan.
A cég vezetését Sallay István és Varga Gyula irányítja!
Cím: 2049 Diósd, Kocsis u. 1.
Telefon: +36 23 545 082
Weboldal: www.zoldfabolcsode.hu
E-mail cím: zoldfabolcsode@diosd.hu
Intézményvezető: dr. Kósi Brigitta
Telefon: +36 30 869-0621
Iroda: Oláh Erika
Telefon: +36 30 609-7903
Cím: 2049 Diósd, Gárdonyi G. u. 2. (volt kisovi)
Telefon: 06 30 524-3597
E-mail cím: diosd@szocgond.hu
Nyitvatartás:
Előzetes időpont egyeztetéssel a nyitvatartási időtől eltérően is elérhetőek vagyunk.
Krízis esetén (munkaidő után és hétvégén) hívható telefonszámunk: 06-20-231-8561
Csecsemő- és kisgyermek tanácsadás
Várandós tanácsadás
A kialakult járványügyi helyzet miatt védőnői tanácsadásokra előzetes megbeszélés alapján, kizárólag időpontra lehet jönni.
Czifra Gyöngyihez a hétfői, Kádár Edithez a keddi, Kiss Katalinhoz a szerdai és Kőberling Judithoz a csütörtöki napokra lehet időpontot egyeztetni.
Ha bármi kérdésük vagy problémájuk van, keressék telefonon a védőnőjüket.
Elérhetőségek:
Aktuális utcajegyzékünket itt megtalálják: Védőnői körzetek utcajegyzéke
Óvodánk három telephelyen működik:
A épület: 2049 Diósd, Ifjúság u.4.
Telefon/Fax: 06 23/381-632
Mobil: 06 30/532-8389
Tagóvoda vezető: Hajdu Rózsa
Cím: 2049 Diósd, Gárdonyi Géza utca 9.
Telefon: 06 23/400-690
weboldal: www.dioovoda.hu
E-mail cím: dioovoda@gmail.com
Intézményvezető: Sánta Gáborné
Óvodánk három telephelyen működik.
B épület: 2049 Diósd, Gárdonyi G.u. 9.
Telefon: 06 23/400-690
Mobil: 06 30/640-7450
Intézményvezető helyettes: Molnárné Nagy Marianna
Cím: 2049 Diósd, Gárdonyi Géza utca 9.
Telefon: 06 23/400-690
weboldal: www.dioovoda.hu
E-mail cím: dioovoda@gmail.com
Intézményvezető: Sánta Gáborné
Óvodánk három telephelyen működik
C épület: 2049 Diósd, Kocsis u. 1.
Telefon: 06 23/ 545-103
Mobil: 06 30/ 4033909
Tagóvoda vezető: Balla Tünde Júlia
Intézményvezető helyettes: Miksainé Varga Krisztina
Cím: 2049 Diósd, Gárdonyi Géza utca 9.
Telefon: 06 23/400-690
weboldal: www.dioovoda.hu
E-mail cím: dioovoda@gmail.com
Intézményvezető: Sánta Gáborné
Cím: 2049 Diósd, Gárdonyi Géza utca 9.
Telefon: +36 23 400 690
weboldal: www.dioovoda.hu
E-mail cím: dioovoda@gmail.com
Intézményvezető: Sánta Gáborné
Óvodánk három telephelyen működik:
1., A épület: 2049 Diósd, Ifjúság u.4.
Telefon/Fax: 06 23/381-632
Mobil: 06 30/532-8389
Tagóvoda vezető: Hajdu Rózsa
2., B épület: 2049 Diósd, Gárdonyi G.u. 9.
Telefon: 06 23/400-690
Mobil: 06 30/640-7450
Intézményvezető helyettes: Molnárné Nagy Marianna
3., C épület: 2049 Diósd, Kocsis u. 1.
Telefon: 06 23/545-103
Mobil: 06 30/403-3909
Tagóvoda vezető: Balla Tünde Júlia
Intézményvezető helyettes: Miksainé Varga Krisztina
Orvosi körzetek és utcalista
1. számú felnőtt háziorvosi körzet
Diósd védőnői körzetek utcajegyzéke
A kialakult járványügyi helyzet miatt védőnői tanácsadásokra előzetes megbeszélés alapján, kizárólag időpontra lehet jönni.
Czifra Gyöngyihez a hétfői, Kádár Edithez a keddi, Kiss Katalinhoz a szerdai és Kőberling Judithoz a csütörtöki napokra lehet időpontot egyeztetni.
Ha bármi kérdésük vagy problémájuk van, keressék telefonon a védőnőjüket.
Elérhetőségek:
Fogászat
Dr. Khazaeiheravi Behnam
Rendelési idő
Dr. Kulcsár Attila
Rendelési idő
Nőgyógyászat
Magánrendelések:
Neurológia magánrendelés:
Dr. Magyar M. Tünde PhD
Diósd, Kossuth u 24. Egészségház
Rendelési idő: csütörtök 12:30-tól 13:30-ig CSAK előzetes bejelentkezés alapján
Időpontkérés munkanapokon 8-16 óra között telefonon: 20/4508660 vagy
e-mailen: magyardoktorno@gmail.com
Gyermek fül-orr-gégészet magánrendelés
A Rendelés helyszíne az 1. számú gyermekorvosi körzet rendelője.
(Rendelés szerdánként 17.00-18.00)
Bejelentkezés legkésőbb szerda 12.00 óráig a 30-589-5288 telefonszámon.
Bőrgyógyászat magánrendelés
Kardiológiai magánrendelés
Szemészet magánrendelés